Napkorong

Szép napok vannak a kertben távol
a város zajától elborzadok az idegen gondolatától
majd hidegen mosolygok
annyira képtelennek t?nnek ezek a dolgok
csodák még vannak ez pedig itt látszik
a szell? a fa leveleivel gyengéden játszik,
a másik képben
egy virág nyílik éppen
a természet ?si csodája
ahogy megfogan az élet egy csírája
a világ amibe született egyedül hagyta
már a föld is lassan szárad ki alatta
egyedül maradt most méginkább így t?nt
megszületett igy követte el a b?nt

Egy csendes pillanat, mi megindított engem,
a magányban szegényen az örömöt kerestem
hiába, nem látok, mondtam, akárhogy lestem
hisz a világom homályába már rég elvesztem
én a fény felé mentem, és akkor felébredtem
úgy éreztem fázok, és féktelenül bolyongok
suhannak az árnyékok mint a bolondok
és én néztem hátra remélve
a virág ott ült a pici fa tövébe.

Terhes gondolat mi átfutta agyamat,
a csend ami elnyeli minden egyes szavamat
egyedül vagyok ebben a világban,
egyedül de mégsem magányban

Hideg szel? mardossa a tájat
a fa nyújt társat az árva virágnak
Óvja védi mikor beleremeg a táj
fáj szinte már de van mellette egy társ
A városban ez a picike kis éden,
itt minden lény még olyan vétlennek t?nik
de mégsem mert élnek, megszülettek egy b?nt elkövettek
így lesznek ?k is magányban egy sötét világban ez álca
de a sötétséget mindig az alkonyat váltja
felderül a hajnal és minden értelmet kap
mint ahogy a fa a virágnak árnyékot ad
együtt vannak ?k egy magányos világban
hitük, reményük, szeretetük egymásban

Ez csak egy gondolat mi gyötri az elmém
Innen távol, messze boldogságnak tengerét szelném
De vissza húz, mindig valami ebbe az álomba
Ebbe az életbe egy ismer?s homályba
Egy üres szobába, mit gondolataim töltenek ki
Mert csak ezt szeretem, csak ez elégíthet ki
Mint virágnak a fa, úgy kell ez nekem is
Ez az ad életemnek értelmet meg néha el is
Veszi de mikor ott bent hideg dúl meleggel tölté teli