Egy pók hálót sz?tt egy szék hátára,
Hamar végzett, s büszkén nézett munkájára.
Egy tollsepr? vetett véget örömének,
S a tollak el?l menekülnie kellett.
Nyolc lábán loholva egy egérlyuk felé futott,
De utolsó emlékképnek egy cip?talp jutott.
Nem maradt más bel?le, csak egy folt a sz?nyegen.
Ez lesz végül az emberekkel,
Hisz' rosszul bánnak a természettel.
Az emberiség a pók, a világ a sz?nyeg,
S nem lesz, mi gátat szabjon egy fels?bb er?nek.
Mert lábként magasodik fölénk a természet,
Igen, eltapos minket, s ez lesz a végítélet.
Nem marad más bel?lünk, csak egy folt a sz?nyegen.
Torma Zsuzsanna - március 14 2008 10:01:30
Kedves Amooren!
Én is sokszor elgondolkodtam már azon, amit most Te itt a versedben leírtál!
Ezért, én igyekszem minél kevesebb póknak ártani, de minden más állat léte fontos és hasznos szerintem!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Eszti
