Napkorong

Ropog a hó a talpam alatt,
Fejembe zakatol a gondolat.
Száguld akár az expressz vonat.
Száz évet megtett, néhány perc alatt.

Száz év! Mily gyorsan haladt!
Minden megváltozott a nap alatt.
Elt?nt a lovas kocsik varázsa,
Felváltotta, autók suhanása.

Hol van már fából készült mángoló,
Hol a faszénparázsos vasaló?
Hol a fa, vagy rézmozsár?
Sparhelt helyén, gázt?zhely áll.

Hol az ágyakból, a szalmazsák?
Helyén szivacsok, epedák!
Már nem görnyed tekn? felett anyánk,
Mosógép mossa, a szennyes ruhánk.

Száz év! Mily gyorsan haladt!
Mint g?zmozdony helyén, expressz vonat.
Kábelek szövik át az életünk,
A csodás technika! Rabjai lettünk

TV képerny?n látjuk a világot,
A réten ritkán szedünk virágot.
A szobába jön, mire az ember vágyott,
Száz év, minden képzeletet áthágott.

Elhagyottak a kristályviz? mély kutak,
Lakásunkba költözött helyette, csap.
Csöveken áramlik a gáz, a víz,
Hol a régi, jó íz!?

Hol a vegyes boltból a f?szeres?
Ki mosolyog, kedves, és észrevesz!
Ma bejárhatod, polcerd?k garmadát,
Hogy amit szeretnél, megtaláld.

Nem pattog a kályhában a t?z,
A gáz: fát, szenet, sufnikból ki?z!
Reggel nem gyújt tüzet anyánk,
Nem kellenek bányász apák.

H?l a szívekben, a félt? szeretet,
Mely összetartja az embereket.
Nap-mint nap kalitkába zárva,
Nézi a világot, egyes-egy magába.

A világot, mely ma
Hús-vér emberekkel összezárva.
Teljessé teszi az életet?
A vágtató ló, lett ma a képzelet.

A tej, soha nem lát tehenet.
Ha kutat lát a kisgyerek,
Rácsodál, vajon mi lehet?
Mi lehet a mélybe lent?

Bedob egy falevelet,
S utána kiált egyet,
A kút mélyérb?l visszaszól,
Valami cseng? hang váratlanul.

A falevél, ringatózva hull alá,
A kisgyermek nézi, hallja a csodát!
Érdekes titok, mely ott lenn honol,
Mintha, halotta volna már valahol...?

- Igen! Most már emlékezem!
A nagymamám fogta kezem,
Sétáltunk,- ? err?l mesélt nekem!
Most a csodát hallhatom, nézhetem. -

A petróleum láma sápadt fénye,
Már csak ráncos arcú, reszket?k emléke.
Ma szikrázik a szobákban a fény.
Villanyáram! Nevezzük nevén!

Csoda: a lámpa, a gyertyafény,
Mely ma a meghitt ?nnepé.
Mind ez, száz év hazája,
Mely a csodák csodája.
Múlt a jelent, a jelen,
A múltat csodálja.

Csak a nap kel ugyanúgy reggel,
Csak a holdfény ragyog úgy éjjel,
Csak a föld forog szüntelen,
Csak a szív dobban úgy idebenn.

Most is hull a hópehely,
Az ember meleget lehel.
Ugyanúgy fél, ugyanúgy bátor,
Lehet e föld kerekén bárhol!

A n?ben, férfiben, szerelem ébred,
Hogy biztosítson, még néhány száz évet.
Csodálja a csillagot az égen.
Ábrándozik, új, csodás száz éven.