Napkorong

Szép lassan hullik minden ki belőlem,
van néhány kép, mi villódzik erősen,
meg olyan is, minek nyomát se látom,
de korban hozzám illő koponyát nyom,
és sok olyan, mi ezerféleképpen
még most is húzza-vonja szívverésem,
meg álmaim, a feketék-fehérek,
- a csábítók, hogy majd nyomukba érek,
sok régi arc, hogy múltam elkobozzák,
de csak azért, hogy fájni visszahozzák,
s a könyvbe zsúfolt polcokon a tárgyak
az odatévedt nézésemre várnak,
s míg sugallják - szeressek, ne szeressek,
egy pillanatra megelevenednek,
jaj, annyi minden történt, s hány csokorban
kötözte Isten össze, hogy ki voltam,
nap nem kelt úgy, hogy üres volt a lelkem,
hisz gyerektenyeremmel telemertem,
a régi fák, a bokraim, a kertek,
kik tüskéikkel is ölelni mertek,
a porba nyár, a búzakéve-sárga,
a betűk nyergében a könnyű vágta,
s míg tanítóim nagy útra tereltek,
én lovat váltottam és nem a nyerget,
s az évek mentek olyan észrevétlen,
hogy azt se tudtam, mindet végigéltem,
bár látták, hogy a viselőjük vásik,
az egyik elment, jött helyébe másik,
s nagy kérdőjellé hajlított a szándék,
hogy megleljem, ahova visszajárnék,
mert kaptam mázsa rosszat, nagy keservet,
meg tört aranyból kései szerelmet,
nagy boldogság, hogy pont időben jöttem,
így kék maradhatott az ég fölöttem,
ha nem is tudom, ott fönn hány világ van,
az ajándék, hogy erre kóricáltam,
a történeteimet mégsem értem,
mért hullnak úgy, hogy nem hullnak ki mégsem.

Hozzászólások

pircsi47 - május 21 2010 14:03:08
Mityka! Nagyon szépet írtál és minden szavát értem! Ugye, hogy van így? Biztos tudod mjire gondolok!

Üdv: Pircsi

reitinger jolan - május 21 2010 16:40:43
Szép érett számvetés, tele szebbnél szebb, nekem tetsző hasonlattal, egy közülük...kérdőjellé hajlított a szándék.., de sorolhatnám, ott a vers.
Szeretettel Joli