Napkorong

Oly hangosan felharsant a több száz trombita,
Figyeltem hallgatag a lányomat, s ő figyelt engem.
Bámultuk ülve az arénát,
Hol a bikaviadal kezdetét vette...
A halál a játékát e rendezvényen elkezdte.

S az állat bolondulva, khaotikusan, csak szalad,
Miközben a torreádor uszítja.
Egy vad harc kialakult,
S a tömeg tapsolt a gyönyörnek...
Ovációt, az Olét harsogta.

Millió esőcseppként nyilak izmos testét szurkálták,
Egyesek mélyebben a csontig hatoltak.
Fájdalmasan tekintett, kérdően:
Még hány nyilad van
Te karmester, ugye a torreádorral harcot vívtam !

Istenem, kérdeztem magamban,
Hol a Biblia tíz parancsolta ?
S a felhők gyülekeztek felettünk,
Itt lélek nincs...
Lélek nincs, hát... ez is egy Golgota ?

Patakocskában testéről vér folydogált,
Elragadtatva a többség felszisszent.
Jég szívével a torreádor kardját döfte,
Mosollyal arcán a bikát megölte.
Figyeltem becsukott szemét és hallottam suttogását... Vége?!

Szégyeltem, hogy e világból vagyok,
Nekik könnyű s próbálom megérteni Őket,
Magamat kérdem újból: Ezek a hősök...
Mert ketten vannak,
Hőskölteményben összekötöttek.

Körbenéztem, bár nem értettem semmit,
Figyeltem a játszótér kerek falait.
Ki itt az ember, s ki itt az arcnélküli állat?
A bika talán emberibb,
Még az ember oly végtelenül picuri...
S a kakas, ott kukorékolt harmadjára.

Hozzászólások

mezeimarianna - április 10 2010 05:23:28
Gratulálok!!!!

korin - április 10 2010 06:55:57
Ez annyira emberi, az érzéseid.
Csak tv-ben láttam ilyen viadalt. /élőben, lehet végig sem tudnám nézni/ ugyan ezeket gondolom én is erről.
Nagyon közel áll hozzám, ahogy írsz róla.
Szeretettel,Korin