|
 Vendég: 15
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Mondd, miért szorítod félelmedet két marokra?
Látod, mezítelen lélekkel állok előtted
Rabláncaim rakom halomba
Hogy újra megkötözhess, s magadtól ellökhess
Akár megunt gúnyát kérő karokra.
Hagyd el árnyék feled
Jöjj a fényre, felém fordulj
Mozdulj hát, hisz nyújtom fáradt kezem!
Úgy ízlelj magadban, mint éhes koldus
Féltett alamizsnát fázó reggelen. |
|
|
- január 27 2010 23:34:15
Egy nagyon mély elengedettség van ebben a versben, és azt is érzem, te tudod ,hogy adni csak abból tudunk, ami már a miénk...épp ezt nyújtod át, nem elvársz...csak felkínálsz és engedsz...
Látszólag sűrű, komor, lomha-igék...de mégis van benne egy különös dinamika...a hit,- ami a legnagyobb...
Szuper!!!
Szeretettel
szí. |
- január 28 2010 10:17:40
Olyan valamit adsz ebben a versben, ami életet ment.
Hasonlatod, egyedi megfogalmazásod magával ragadó.
Szeretettel Joli |
- január 28 2010 10:36:40
Gratulálok,nagyon szép és remek kis vers.
Gyula |
- január 28 2010 10:55:35
Gyönyörű...áldozat! |
- január 28 2010 17:10:23
Nagyon szép; ahogy kéred, hogy ne csak egy olcsó játék légy a kedves kezében, hanem egy féltve őrzött kincs, minthogy az ember valóban egy nagy kincs s nem egy "megúnható kacat"
REMEK |
- január 28 2010 22:35:12
Köszönöm szépen |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 16. szerda,
Edit napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
