Ó, csak azok a farkasüvöltő telek ne jönnének,
belém fagynak leheletei a hegygerincnek,
mint kőszobor állok megdermedten,
s nézem, nézem játékát a természetnek.
Fütyül a szél, sikong, nevet
elsöpri a megalvadt kedélyeket,
nyomában tántorgó üresség -
mondd, az ember mennyit ér?
Fogcsikorgatva kilyukasztja szemét a Hold,
leszakad az Ég, s a vézna csillagok.
Megadja magát a kérdés, az ácsorgó jelennek
elkárhoztok, még mielőtt valami jót tehetnétek.
