Mint házak cserepén szétfutó napsugár,
úgy árad bennem meg lelked rezdülése,
Hold ezüst tallérja sem kelhet túlkorán,
hogy ágyába fektesse be merengésem.
Behunyt szemmel is megrajzolom arcodat,
a rejtélyes csillagot égkék szemedben,
S bár közönyöd sodor egyre távolabb,
lényednek szegélye nyomot hagy szívemben.
Te vagy minden szó, elcsavargott gondolat,
sivár verssorokban a színes tartalom,
Te vagy ki nem érzi, de hallja hangomat,
kit őrölten szeretek, bár nem akarom.
