Elperegnek az Idő homokóra-szemcséi,
Változnak a sivatag büszke homokdűnéi,
Morajlón magába hull egy szikrázó por-orom,
Gyomrából, mint szürke csont, kiömlik egy hajórom.
Csonka árbocrudak halott kezekként nyúlnak fel,
Mintha csak a felhőket szeretnék söpörni el;
Lyukas hasa, mint görbe száj homokot okádva
A rajt ülő dűnét maga alá parancsolja.
Mikor pedig a felhősereg elég erőt kap,
Egy villám-forma lándzsával az ég kettészakad,
Sosem látott eső-tömeg hull alá a Mennyből;
Új anyagot alkotva a sivatag testéből.
Mi egykoron tenger volt, s majdan pusztasággá lett,
Régi gyökereihez most újra visszatérhet,
Negyven esős nap után a felhők elvonulnak,
Az újdonsült óceánon hullámok táncolnak.
(...s a hullámok erős vállukon egy hajót visznek,
s majd egy messzi-messzi sivatagnál partot érnek...)
Jampa
