A szürke égből szitál az eső,
Csak egyre hullik lassan, csendesen,
A Nap, mint fáradt igazságtevő,
Csak nyugszik egyre szégyenkezve fenn.
A reggel fáradt, nyirkos és hideg,
Az éjszakát aggódva üldözi,
Tűnt álmaink még köztünk lengenek,
Az újakat Mosolyod érleli.
A boldogságom reggel csendesebb,
Nem harsány, gőgös, mint múlt éjjelen,
Mert napvilágnál is vagytok nekem;
Te és a Benned élő Gyermekem.
Lehet eső, a szél hozhat jeget,
Nálam boldogabb senki sem lehet.
