Tajtékok vad tánca
fehér hab varázsa,
maga alá temet ,
öleli testemet.
Vesszen ha nem kell,
vesszen , pusztuljon el,
miképp sziklán a hullám
zúzza szét önmagát
õrült gyilkos haraggal,
vakítóan fehér habbal.
Mardosó dühét a kövekre ,
fájdalmas karmait beleereszti,
önmagába visszahullva
csap fel újra, csap fel újra.
Árkot vés a kemény kõbe,
nyomát írja mindörökre.
lnpeters - december 11 2008 20:31:12
Egy lelkiállapot hiteles lírai ábrázolása. Gratulálok!
Szeretettel:
P. Laci
(L. N. Peters)
iytop - december 11 2008 21:23:07
Gyönyörüen van fogalmazva,nagyon tetszik.
loretta - december 11 2008 22:11:05
Azèrt ne hagyd szétzùzni magad! Jön még jobb idõ! Kitartás! Versed nagyon tetszett!
Torma Zsuzsanna - december 12 2008 10:01:59
Kedves Crysty!
A hullámok és a kõ állandó harcát eleveníted meg versedben, amit szimbolikusan is lehet értelmezni.
Néha úgy érezzük, hogy a fejünk fölé csapnak a hullámok, de mindannyiszor sikerül kikerülnünk a szárazra.
Bár karcol az élet hulláma sokszor minket, erõsek vagyunk, akár a kõ!
