csend van
ólomsúlyú csend
alkonnyá tört a délután
bánatában égre kígyóz
belõlem a félhomály
egyre könnyebb az egyedüllét
ezt beszélem be magamnak
álmatlan szemmel álmodlak téged
hogy egy kicsit még megmaradjak
falba karcolt képed
rég elkopott már
körmöm alatt téglapor
hordja csak magán
a jelet, a jelet
mi értünk tündökölt
nem maradt semmink
csak ez a könnycseppnyi föld
mibe eltemetjük egymást
nevetve azon ki létért ostoroz
nem az fáj, hogy ellöktél
hanem hogy nem húzol vissza
magadhoz
Torma Zsuzsanna - december 10 2008 10:14:59
Kedves HP77!
Megható, szomorkás hangulatú, de nagyon szép vers!
Nagyon szépek a megszemélyesítések: "alkonnyá tört a délután",
"égre kígyóz belõlem a félhomály", "téglapor hordja csak magán a jelet". S a vége, ami oly nagy fájdalmat fejez ki, nagyon szép: "nem az fáj, hgoy ellöktél, hanem hgoy nem húzol vissza magadhoz".
Nagyon tetszett!
üdv.: Torma Zsuzsanna
Barb - december 10 2008 12:42:40
Kedves HP77, Rendkívüli ez a vers! Nagyon - nagyon tetszik!!
Artemiszia - december 10 2008 14:18:22
Jajj de jó! Tudod én nem szeretem a csöpögõs-szentimentális verseket, és éppen azért tetszik annyira a tiéd. Állati lett. Fõleg az utolsó 3 sor. Isteni.
....ritkán jössz...de akkor jelen vagy egészen....
...nekem nem csöpögõs...nagyon is férfias, markáns...és végtelen mélyrõl jövõ...
megint...most is...mindíg érezhetõ amit ki akarsz fejezni...
gratulálok![/b]
szí.
HP77 - december 10 2008 20:49:02
Sajnos nagyon ritkán tudok csak ide benézni :-(
De nagyon köszönöm, hogy ha írok valamit, nektek mindig van néhány jó szavatok hozzám.
KÖSZÖNÖM!
