Te ott állsz, én emitt.
Szíved húz, s vágyad elrémít;
remélnél, szárnyalnál -
nem lehet, nem szabad...
a hatalom, mely téged véd,
sokkalta fontosabb,
s a fogadalom sem lehet
megunt gyerekjáték...
keressük a lelkiismeret
szunnyadó csíráit...
Azt hiszem, az ember
nem irányíthatja mindig
veszteség nélkül érzéseit.
S te is tudod, hogy ezen a színpadon
nem kezdõdhet semmilyen játék,
ha közöttünk a függönyt
fentrõl már eleve
leeresztették.
Sancho - november 10 2008 09:29:53
Magdileona kedves!
Érdekesek soraid. Mindig van egy fal, egy határ, egy függöny.
A fene vigye!
Grt. Sancho
loretta - november 10 2008 10:45:24
Átérzem soraid, Magdi! A Sors sokszor kegyetlen hozzánk. A baj az, hogy kegyetlensége mindig nagyon fáj. Versed nagyon szép!
reitinger jolan - november 10 2008 15:41:53
Lehet leeresztik a függönyt vagy saját magunk bújunk mögé? Ki tudja?
Szeretettel Joli
Magdileona - november 10 2008 22:15:02
Köszönöm szépen nektek!
gondola - november 11 2008 17:44:18
Szia Magdika!
Milyen igazad van? Gyönyörûen leírtad ezt a bennünk lévõ érzést, mely már nem is vádló.
