|
 Vendég: 22
Tag: KiberFeri
Regisztráltak: 2,223
|
|
Hallgatnak odakint a csillagok,
Idebent én is hallgatok.
Csak a magány telepszik rám újra,
A földig ránt most a súlya.
Harcolni nem tudok ellene,
Vagy csak ennyi csalódás után már nem vagyok képes?
Sosem gondoltam, hogy velem ilyen megtörténhet,
Mikor magányommal nem fordulhatok más emberhez.
Mindenki egyedül csak magára számíthat?
Akkor emberek közt kötelékek miért alakultak?
És miért van az, hogy van kinél szorosan kapcsolódnak,
Míg mások mindenkit?l elszakadnak?
És vagyok én, talán nem egyedül,
Kire a szomorúság bús fátyla terült.
De rájöttem, hogy ha nincs kötelék, nem vagy bábu!
S nyitva áll el?tted minden kapu!
Talán minden mit akarsz valóra válhat,
De lesz elég er?d egyedül szembeszállni a világgal?
Ám majd egy napon, már mindent elérve
Karrierrel, pénzzel, milliókkal a zsebedeben,
Fogsz rájönni arra,
Hogy miért maradtál magadra.
|
|
|
- július 29 2007 06:28:50
Szia
A versed minden sorában úszik a magány.Sajnos az ember a bajában jön rá ki az igaz barát.Az utosó soraid? - Kívánom úgy legyen!
Szeetettel:Kriszti |
- július 29 2007 13:42:12
Tárd ki a szíved, légy nyitott a világra, és befogadó, a magány meglásd hamar tova illan.
Maryam |
- július 29 2007 21:59:26
ez egy furcsa vers de egyáltalán nem maximálisan magányba fordulós. azért furcsa mert magamra vonatkoztatva kezd?dik de aztán elkalandozom az emberek közé, hogy hányan vannak akiknek mindenük megvan és mégis kötelékek nélkül maradnak. talán beleírhattam volna, hogy én nem akarok ilyen lenni, de vhogy itt éreztem zártnak a verset, ez benne a különleges. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. június 15. hétfő,
Jolán, Vid napja van.
Holnap Jusztin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
