|
 Vendég: 91
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Rongyain fekszik, takarója az éj,
Jéghideg kezével megsimogatja a szél,
Kezében egy kulacs, esõvízzel tele,
Ezen a világon senki nem törõdik vele.
Ha esténként fél, a csillagokkal beszél,
Fiatalkoráról, családjáról mesél.
Megtelik könnycseppel két fáradt szeme,
Szótlanul sírdogál, szomorú a szíve.
Fagyos a tél, szinte ömlik a hó,
Egy lélek sem jár kint, csak a hókotró.
Valaki fekszik a vastag hó alatt,
Valaki, aki örökre ott marad.
Megdermedt testben haldoklik a lélek,
Csak azt hajtogatja: Nem félek, nem félek...
Lecsukódnak szemei, mosolyog a szája,
Hiszen valóra vált az utolsó vágya.
Március van, olvad a jég.
Éledezik újra a nép.
Felhõk felett a sötétkék égen,
Egy új csillag ragyog fel szépen. |
|
|
- szeptember 18 2008 14:33:23
Szomorú sors,reális vers,tönkrement emberi sorsok.Mintha beleélted volna magad. |
- szeptember 18 2008 16:57:40
Nagyon szép!
Az utolsó vágya, hogy csillag lehessen? Egy ilyen csodáért cserébe szinte érdemes meghalni... |
- szeptember 18 2008 17:47:21
Szia!
Nagyon jó. Remekül indítottál, a vége pedig meseszerû, mint ahogyan a vágyaink, az álmaink. |
- szeptember 18 2008 20:38:19
Nagyon szép, és megrendítõ ez a vers. Grat |
- szeptember 20 2008 08:24:13
Õt, ha fogalmazhatok így, megkönnyeztem! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. szeptember 17. csütörtök,
Zsófia napja van.
Holnap Diána napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
