Gondolatban sem csallak meg többé, édes szerelmem.
Hiszen szívembe égetett hiányod úgysem gyógyul be.
Utoljára a te szemed ragyogott kéken nekem,
S a te tested takarta el a világ fehér szennyét,
A te csillagpuha lelked olvadt fájó lelkemhez.
Nem hagyom, hogy az utolsó csoda elvesszen!
Sosem fogok szeretni mást, te is tudod, drága,
Minden hazudott-kihûlt szalmaláng önáltatás.
Tovább akartam lépni, a múltat lepel alá temetni,
Elfeledni szeretni, s az érdeket szem elõtt tartani,
Betakarni mocskos kéjjel a mosolyod fényét,
Elfeledni mindörökre lelked éltetõ melegét,
Takarózni a rideg világ kemény hidegével.
Bárhogyan akarom, ez sosem fog sikerülni.
Az áldozati oltáron elégetem bûnös életem,
Bár nem érdemled, nem mondhatok ellent,
Még akkor sem, ha az észérv ellene szól mindennek.
Bárányként szót fogadok imádott uram szeszélyének.
.gif)
