Napkorong

Egyszer, valamikor, nem is olyan régen a szavannán született egy icipici zsiráf baba. Egy csoda volt ez a parányi növényevő, - akit szülei Zsebinek neveztek el, - hisz oly aprócska volt, hogy akár a nadrágzsebben is elfért volna.
Szóval alig hogy megszületett, már járni tanult. Nagyon éber volt, még a nappali szundikálás közben is. Éjszaka, amikor a tücskök ciripeltek, az ezüstös Hold világított az égen és milliónyi fényes csillag járta a táncát még állva is tudott aludni. Amikor megéhezett, úgy szétterpesztette a lábát, hogy minél jobban le tudjon hajolni, amennyire még én sem bírom. Amikor fájt valamije – persze ez ritkán fordult elő vele,- akkor bégetve, vagy horkantva jelezte azt szüleinek, de az is előfordult, hogy röfögött, majdnem úgy, mint a kismalac. Szóval Zsebi, ahogy telt az idő, múlt az idő egyre csak nőtt, növögetett.
Egyszer csak eljött az a nap, amikor óvodás lett. Izgatottan tette meg az első lépést. De hamarosan elmúlt minden félelme, amikor meglátta ismerős játszópajtásait és a rengeteg játékot. Felhőtlenül, gondtalanul teltek a napok, a hetek, a hónapok. Egyik alkalommal, amikor legjobb barátjával legelészte a magas fák leveleit, odatolakodott egy náluk sokkal nagyobb zsiráf. Zsebi látásból ismerte. Már nagy volt, iskolába készült, ezért népszerűnek tartották, s a kisebbek tartottak tőle. Meglátott a fán egy finomnak ígérkező falatkát, ezért a kicsit félrelökte, aki megbotlott valamiben és elesett. Csúnyán beütötte a lábát és sírni kezdett. Zsebi hangosan rászólt a nagyra.
- Nem szégyelled magad a kisebbet félrelökni? Nincs elég levél a fákon? Ez nem volt szép dolog tőled! – aztán felsegítette barátját, megnézte a sebét. Lefertőtlenítette, majd sebtapaszt tett rá.
- Szerencsére nincs nagy baj!- mondta kedvesen barátja szemébe nézve. A nagy ekkor vette észre, hogy minden óvodás őt nézi, mert látták, hogy mi történt. Az arckifejezésük nem sok jót ígért. Ő is rádöbbent arra, hogy milyen helytelenül cselekedett.
- Bocsánat, ne haragudj!- mondta bűnbánóan a kicsinek. – ígérem, megváltozok- folytatta.
- Semmi baj!- mondta amaz – tényleg nem történt semmi. A nagy zsiráf méltósága ezzel társai előtt véget ért, viszont Zsebi, eme a cselekedettel óriás lett a társai és persze saját maga szívében. Tanítója és a szülei is nagyon büszkék voltak rá. Okos volt és bátor. Tényleg egy csoda.
- Így volt, mese volt, de lehet, hogy igaz volt. Járj utána!