Napkorong


Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáik	Szeptember 16 2026 00:32:55

Navigáció

Versek fõoldal

Impresszum

Alapszabály

Szerzõdés

Online felhasználók

Vendég: 21
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,228

Tagjainkról-tagjainktól

- Weboldalak
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle

Hajszálon múlt

Vegyes izgalommal készülődtem az útra. Emlékszem tavaly milyen jól éreztük magunkat, milyen szép helyeken jártunk a családommal. Idén a gyerekek nem tudtak velünk jönni, így a párommal utaztunk. Kicsit szomorú voltam, hisz még sohase nyaraltunk nélkülük. Ahogy emelkedett a repülő a levegőben egyre feljebb és feljebb, néztem az egyre törpülő kis hazánkat. Kíváncsian figyeltem a Dunát, majd a Balatont, aztán a felhőkben gyönyörködtem. Mindegyik más és más volt. Közben felszolgálták az ételt: tészta pörkölttel, kis sütemény. Utána forró tea és kávé- én azt kértem. Miután elfogyasztottam, tovább nézegettek a felhőbárányokat, majd az előttem elterülő tejszínhabfelhőt. A párom jóízűen elbóbiskolt. „Ó, de kár, hogy most nincsenek velünk a gyerekek!” - gondoltam. Pár pillanat múlva furcsa érzésem lett, a párom is felébredt. Hirtelen zuhanni kezdett a repülő. Kioldódtak a maszkok, lengtek mindenütt. Igyekeztem gyorsan magamra tenni, közben a jobb kezemmel az orrom előtt tartottam. Páromra néztem, neki is sikerült felvenni. Egymásra néztünk. Gyorsan igazított a maszkomon, majd megfogtuk egymás kezét. Nem szóltunk. Némán ültem, dübörgő szívvel, közben velőt tépő sikítás és pánikhangulat kavargott a gépen, kisgyerekek sírtak, zokogtak anyjuk karjaiban. Közben a stewardessek mosolyogva próbálták uralni a helyzetet, nyugtatták a sikoltozó gyerekeket, asszonyokat, a pilóta is mondott valamit, de nem értettem. Csak néztem ki magam elé bambán. Mintha csak a testem lett volna ott. Semmit se tudtam tenni, a biztonsági öv és a gép fogja voltam a tenger fölött és csak zuhantunk és zuhantunk. Oly sok minden lepergett előttem, sírás kerülgetett, de magamba fojtottam, csak a szívem dübörgött eszeveszettül. Aztán egyszer csak vége lett. A gép repült tovább, mintha mi se történt volna. Az emberek is még ha nehezen is, de megnyugodtak. - Most is fojtogat a sírás, ahogy írom, pedig azóta három hónap eltelt. – Majd elkezdett landolni a repülő, s egyszer csak megállt. Mindenki tapsviharban tört ki. „De jó, hogy nem jöttek velünk a gyerekek!” - gondoltam magamban, immár megkönnyebbülten. Leszálltunk a gépről a csomagokkal, túljutottunk az átvizsgáláson, kiléptünk az épületből. „Ott kint pihent a tenger, cirógatta a lágy Napsugár, átölelte sok pálma, égig érő, meseszép, sudár. Békés dzsungel vigasztalt, balzsammal gyógyította szívem, aromája, varázsa egy álomországba repített.”